TAGOK
- Pálmai Panna – ének
- Oláh Krisztián – zongora
- Lisztes Jenő – cimbalom
- Ladányi Gábor – gitár
- Serei Dániel – dobok
- Orbán György – nagybőgő
A Pankastic! már fennállásának első éve után kimagasló sikereket ért el, kuriózumnak számító hangzásukkal hiánypótló színfoltként tűntek fel a magyar könnyűzenei palettán.
“Django-pop” névre keresztelt stílusuk a boldog békeidők jazzes hangzásvilágát elegyíti a modern pop és világzene egyediségével. A manouche swing és a cimbalom hangjának ötvözése nemzetközileg is eredeti zenei koncepció, mely az énekesnő, Pálmai Panna derűs, energikus kisugárzásával párosulva teszi utánozhatatlanná a Pankasticot.
A zenekar elsősorban Kálmán Tamás dalszerző és a formáció saját szerzeményeit játssza, néhány merész, szellemes feldolgozással színesítve a repertoárt. Első, “Tavasz, nyár, ősz, tél” című slágerük a Petőfi rádióban debütált, majd 2015-ben nagy sikerrel szerepeltek “A Dal” című tv műsorban is, melyet sorra követtek a meghívások és máig emlékezetes koncertek.
A Pankastic! hangos sikert aratott a MOM-ban, az A38-on, a MÜPA teltházas nagytermében pedig a Dohnányi zenekar, Hajós András és Myrtill is a formáció meghívott vendégei között szerepelt. Az énekesnő Oláh Gergővel közös, Bújjunk el című duettje a zenei tv adókon máig látható. A budapesti koncertek mellett a zenekar játszott a Bansko Jazz, az Arad Jazz, a brüsszeli Hungastry Fesztiválon és a Savaria Történelmi fesztiválokon, a SZIGET-en, a VOLT-on, a Művészetek Völgyében, a Paloznaki Jazz Pikniken, a Gere Jazz Fesztiválon, a Veszprémfeszten, a PIM V4 koncertsorozatán Stanislav Palúch szlovák hegedűssel kiegészülve és mostanra összesen közel száz vidéki és külföldi fesztiválon, klubban és privát rendezvényen.
A Pankastic! sikerének titka, hogy a jazz zenén belül könnyed, dallamos, közérthető muzsikájukat a műfaj kimagasló képviselői szólaltatják meg. Ladányi Gábor gitáros virtuóz játéka mellett a humoros színpadi jelenlét és a műfaj sajátosságából adódóan, egyben a ritmusszekció motorja, Roby Lakatos zenekarával bejárta a világot. Lisztes Jenő világklasszis cimbalmos, aki a Royal Albert Hallban a Budapesti Fesztiválzenekar szólistájaként is szerepelt. Orbán György megszámlálhatatlan hazai jazz formáció bőgőse, együtt dolgozik Szakcsi Lakatos Bélával és Palya Beával is. Serei Dániel dobos a Budapest Jazz Orchestra ütőse, aki olyan világsztárokkal is szerepelt, mint Raúl Midón és James Morrison A zenekar lelke, Pálmai Panna énekesnő, aki egyedi hangjával, közvetlen kisugárzásával a koncertek alkalmával mindig vidám és pozitív atmoszférát teremt. A zenekar legújabb és egyben legfiatalabb tagja a kiváló zongoraművész-zeneszrző Oláh Krisztián, aki a hazai jazzélet egyiik legismertebb és legmeghatározóbb egyénisége.